Miért „nemsuli” a BigFic?
A BigFic (BigFish OffSchool) sokkal több, mint egy „demokratikus sulikezdemény”. A BigFicnek a demokratikus közösségi működés egy természetes következménye, nem pedig a célja. Miért? A gyermek és a szülő egy egység a „nevelés” szempontjából. Nem választhatók külön. A felnőttek, szülők mentális, és érzelmi öröksége terheli a gyermeket, és ezt a terhet az iskola, vagy bármilyen oktatási intézmény nem tudja levenni a gyermek válláról. A tanterv kényszere alatt működő iskolák még tovább terhelik a maguk kollektív mentális programozásával (kötelező tananyag) a gyermeket. Ezért a gyermekek az első néhány év – a kezdeti lelkesedésük - után elkezdenek kiégni, és különböző mentális-pszichikai zavarok képét mutatják. (magatartás-zavarok, figyelemzavar, agresszív viselkedés, tanulási stressz, depresszió..stb) Az iskola ezeket képtelen a fegyelmezés, elvárás eszközével sikeresen megoldani, és a szülőre mutogat (vagy a gyerekre), aki szintén tehetetlen. Teljessé válik a bizalmatlanság, a szorongás, a frusztráció minden résztvevő (gyerek-szülő-tanár) számára. Az „ellenségképek” rögzülnek. A gyerekek mutatják, hogy szükségük van-e egyeltalán iskolára vagy mikor növik ki az iskolát. Vannak olyan gyerekek (családok) sokan, akik nem növik ki, akiknek az iskola a megfelelő közeg. Bár itt elég erős a kondícionáltság a minőségi túlélésre ami a konfliktusok elfojtásán és a megfelelési kényszer „önerőszakán” keresztül érvényesül, mégis innen még nagyon félelmetes a szabadságnak ez a látványa. És a tudatosság ezen fázisában ez teljesen rendben van.
Szülő-Gyerek bigficek, az önfelszabadítás útján
A szülőnek és a gyermeknek együttes „gyógyulásra” van szüksége a szabadság állapotának eléréséhez. Ezért a „nemsuli” nem arról szól, hogy a gyereket megtanítsa valamire, hanem arról szól, hogyan tud a szülő és a gyerek - felszabadulva a programjaik alól – kibontakozni, alkotóan kivirágozni az élet számára. Hogyan tud önmagáért felelősséget vállalva élni. A „nemsuli” sokkal inkább egy önismereti iskola, aminek a mellékterméke a demokratikus együttműködés, a közösségi lét, amely azonnali visszacsatolást ad önmagunkról. Így válik ez egy tapasztalati tereppé az önkibontakozás számára. A gyerek nevelése nem az iskoláztatásban merül ki, hanem önmagunk felszabadításában. Önmagunk felszabadításán keresztül tudjuk biztosítani a gyermek számára azt az életteret, amiben szabadon, kreatívan kifejezheti önmagát bármilyen helyzetben. Erre egy bizonyos érettség, tudatszint elérésekor vagyunk képesek. Mert a gyermek a genetikai mintát mindig érvényesíteni fogja – amíg az nem szakad meg, a tudat fényébe nem emelkedik - bármilyen tudásra is tesz szert, a genetikai minta mindig torzítani fogja a szabadságát, és azt, ahogyan a tudásával él. Az ebből való felszabadulás a szülő felelőssége.
Szabadság-próbálkozások valódi felszabadulás nélkül
Amikor a gyermeket oktatási intézménybe küldjük, az a szívünk vágya, hogy ő majd megteszi azt, amit nekünk nem sikerült, ő majd az lesz ami mi nem lehettünk. Ezért azt várjuk tőle, hogy tanuljon keményen, és így az ő élete majd boldogabb lesz, mint a miénk. Ez azonban lehetetlen, mivel egyetlen egység vagyunk. Más lesz, de máshogyan lesz boldogtalan. A szülő maga ezzel a tudattalan elvárással már szétválasztotta magát a gyermektől, az iskola csak lereagálja ezt, amikor bevezeti a kötelező 8 órás tanítási időt a gyerek számára – mutatva, hogy a gyermek ténylegesen is el van szakítva a családjától. Alternatív iskolába küldéskor sokszor a saját meg nem élt szabadságunk vágyát teljesíti be a gyermek helyettünk. Ez azonban még nem valódi szabadság. Hiába biztosítjuk a külső feltételeket számára, a gyermek magában hordozza rejtett, tudattalan gondolkodási-érzelmi mintáinkat, amiket örökítettünk. Ezért paradox módon a gyermek az, aki a legnagyobb tanítást adhatja, a legélesebb tükör, amely a bennünk lévő tudattalan tartalmakat megvilágíthatja. Amikor a szülő ebbe a tükörbe belenéz – elfogadva a gyermeket olyannak, amilyen – akkor képes meglátni és megvilágítani a saját belső tudattalan tartalmait, és így képes megválni tőlük. Ekkor felszabadította önmagát, és a gyermekét is ezek „hipnózisa” alól. Az oktatásnak ehhez semmi köze. Nem adhatsz szabadságot a gyermekednek, ha magadtól megtagadod azt. A gyermek szabadsága soha nem kéri a szülő önfeláldozását, csak az együttműködését. Így együttes a szabadulás, és nincs szükség tekintélyre, ellenállásra, kényszerre.
A tudatosodó családok (szülők) gyermekeinek útja - a szabadság tere
Amikor a gyermek szabadon lélegzi be a körülötte lévő világot, a benne feltörő teremtő erő akadálytalanul áramolva kreatív egyéni megnyilvánulást kap. Az univerzum bölcsessége és a benne kinyíló tudás összhangba kerül, és innen már nincs milyen tudást „kívülről” átadni neki, mert innentől „tud”. Ez a belső tudásmag – ebben a bizalmi közegben - kinyílik, és magához vonzza a külvilágból mindazt az információt, amire még szüksége van. Ebben támogatja őt ilyenkor a szülő, a közösség, segítve az elmélyülést, ismeretszerzést az őt érdeklő témákban. A gyermek pedig ezt a belső tudást fizikai formába önti, megtapasztalja a fizikai síkon, megnyilvánítja kívül, láthatóvá teszi. Alkot. Nem kívülről kell beletölteni tehát a gyerekbe a tudást, mert az már benne van, és nincs minden ismeretre szüksége, amit a „tanterveket” kiagyalók elgondoltak. Ez a benne szunnyadó potenciális erő ébred fel, amint a szülő szabadságot ad magának és a gyermekének. Innentől a gyermek tudása fog hatni a világára. A valódi szabadság nemiskolájában nincs kötelező tanulás-tanítás, nincs kényszer-elvárás-fegyelmezés-minősítés-összehasonlítás. Van helyette elfogadás-bizalom-szeretet-szabadság-együttműködés-támogatás-figyelem-idő. Ilyennek álmodjuk a BigFicet, ami nem egy intézmény, egy épület, hanem a szabadság teremtő tere azoknak, akik be kívánnak lépni ebbe a létállapotba.